Programjaink

JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR MAGYARUL

Sárik Péter Trió & Falusi Mariann
ápr
17
Kategória: Zene
Helyszín: AGORA-MSH
Időpont: 2024. április 17., 19:00
Címkék:
megosztás facebook-n
JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR MAGYARUL

Ezen a koncerten magyar slágerek jazzes feldolgozásai hallhatók, és Falusi Mariann énekel.

A Jazzkívánságműsor koncertek 2010-ben indultak. A közönség bármilyen műfajú dalt kérhetett, a Trió pedig eljátszotta a saját stílusában.

A koncertsorozat legjobban sikerült darabjaiból ezzel együtt már négy CD jelent meg, az első 2014-ben Fonogram-díjat kapott mint "Az év jazz felvétele", a másodikat pedig 2016-ban jelölték ugyanerre az elismerésre.

“A elején álmomban sem gondoltam volna, hogy a Jazzkívánságműsor ennyire népszerű lesz, de a koncertek során rájöttem, hogy mi a hatalmas siker titka. Annak ellenére, hogy látszólag könnyed slágereket játszunk, a színpadról mégis sokszor igen kemény jazz szól, de LGT-be, Kovács Katiba, a legnépszerűbb előadókba ‘csomagolva’.Így a jazzt egyébként nem kedvelők szívesen hallgatják kedvenc dalaikat, és szinte észre sem veszik, hogy jazzkoncerten vannak. A jazzrajongók ugyanakkor örömmel fogadják az új sztenderdeket, hisz a jazz hőskorában ugyanez történt: a legismertebb slágereket játszották el a jazz-zenészek, csak másképp.”

/Sárik Péter/

A műsor hossza: 2 x 50 perc, 1 szünettel.

Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/jazzkivansagmusor-falusi-mariann-sarik-peter-154131/1061499

Programnaptár
< 2024. április >
H K SZ CS P SZO V
1234567
8910 11 121314
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
293012345
Következők
EMMI logó
NKA
AGORA PROJEKT
OTP simple pay new
DigIT-AGORA
Médiatanács Támogatási Program
Szombathely város címer
Savaria Nemzetközi Táncverseny honlap
SzombathelyPont
Europa Cinemas
Aszakkör
Art Mozi Egyesület
Menthol multimedia
Legvaszon
Mozi bárhol
Szombathely Foglalkoztatási Paktum
Pénzügyileg legstabilabb cégek tanúsítványa
TIOP-1. 2. 1/A-12/1 (Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program)
TOP- 6.9.2-16 (Terület és Településfejlesztési Operatív program)
TOP-6.1.4-16  - Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés c. pályázati konstrukció
TOP-7.1.1-16-Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva c. pályázati konstrukció