Programjaink

ZORÁN koncert

okt
15
Kategória: Zene
Helyszín: AGORA - MSH
Időpont: 2018. október 15., 19:00
Címkék:
megosztás facebook-n
ZORÁN koncert

Tizenegyszer lépett fel a Budapest Sportarénában, öt alkalommal dupla koncerten a Művészetek Palotájában, de játszott zenekarával a Vígszínházban, az Erkel Színházban és más nagyobb koncerthelyszíneken is. Ezek a nagykoncertek mindig ünnepi alkalmak, mind Zorán, mind a közönség számára. Találkozhatunk különleges vendégekkel, egyszeri, csak ott és akkor látható produkciókkal, és Zorán nagyszerű zenészei is megcsillogtathatják hangszeres képességeiket. Zorán mindig a bőség zavarával „küzd”, amikor az új turné vagy nagykoncert programját kell megszerkesztenie. Hiszen csak a négy évtizedes szólópályafutása alatt mintegy 150 dal született, ezekből akár bő tízórányi koncertet is össze lehetne állítani. Alkalmanként valahogy mégis ki kell válogatni egy 2-3 órás műsorra való dalt, ez pedig nagyjából a következő szempontok szerint történik: mint minden, hosszabb ideje a pályán lévő előadónál, Zoránnál is kialakult a hozzá szorosan kötődő dalok sora, amelyeket mindenképpen el kell játszania, mert különben a közönség csalódottan távozna.

Aztán vannak azok a szintén jól ismert szerzemények, amelyek ugyan gyakran szerepelnek a koncerteken, de időről időre mégis helyet cserélnek más, hasonlóan népszerű dalokkal. Aztán sokszor ott vannak még az éppen aktuális lemez új szerzeményei, ezek közül is játszani kell jó párat, hogy élőben is megmutathassák magukat. Ezzel a válogatási módszerrel már össze is jött a teljes koncertidő, így legtöbbször nem marad hely azokra a dalokra, amelyek méltatlanul szorultak háttérbe, és bizony nagyobb figyelmet érdemelnének. Hiszen talán éppoly értékesek és izgalmasak, mint az emblematikussá vált Zorán-dalok, csak alig volt lehetőség arra, hogy jobban megismerhesse őket a közönség... Zorán ezúttal bátrabban válogat gazdag repertoárjából, így 2018. október 15-én ritkán hallható szerzemények és igazi zenei csemegék is megszólalnak, de a programból természetesen nem hiányozhatnak a „kihagyhatatlan”, erejükből az évtizedek során mit sem vesztő dalok sem.

Jegyárak:

Földszint bal, Földszint jobb, Karzat bal, Karzat jobb 6 990Ft

Földszint bal, Földszint jobb, Földszint közép, Karzat bal, Karzat jobb, Karzat közép 7 990Ft

Földszint bal, Földszint jobb, Földszint közép 9 990Ft

Jegyek elővételben az  AGORA – Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00) válthatók, valamint online a jegy.hu oldalon és a koncert előtt a helyszínen.

Programnaptár
Következők
EMMI logó
NKA
AGORA PROJEKT
OTP simple pay new
DigIT-AGORA
Médiatanács Támogatási Program
Szombathely város címer
Savaria Nemzetközi Táncverseny honlap
SzombathelyPont
Europa Cinemas
Aszakkör
Art Mozi Egyesület
Menthol multimedia
Legvaszon
Mozi bárhol
Szombathely Foglalkoztatási Paktum
Pénzügyileg legstabilabb cégek tanúsítványa
TIOP-1. 2. 1/A-12/1 (Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program)
TOP- 6.9.2-16 (Terület és Településfejlesztési Operatív program)
TOP-6.1.4-16  - Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés c. pályázati konstrukció
TOP-7.1.1-16-Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva c. pályázati konstrukció