|
.jpg) Szent Márton a kereszténység egyik legnépszerűbb szentje. A savariai származású Szent Márton, aki Tours püspökeként halt meg, nemcsak a szombathelyi egyházmegye, hanem Gallia (Franciaország), sőt, Burgenland (Ausztria) védőszentje is. Szent Márton nevét szerte a világban sok száz, talán több ezer település és templom viseli. Legendája műalkotások sokaságának ihletője volt, életének eseményeit néphagyományok őrzik szerte Európában. Emléknapján, november 11-én, és az ahhoz kapcsolódó időszakban az egyházi tiszteletadás mellett a gazdag néphagyomány is megelevenedik. Márton napjával kezdődik a téli évnegyed, amikor „mártonludat” vágnak, megkóstolják az újbort, a liba mellcsontjából időt jósolnak. Szent Márton kultusza egyre erősebb Szombathelyen, ennek jegyében egyházi megemlékezések, lampionos felvonulás, táncházak, koncertek, kiállítások, előadások várják az érdeklődőket. A szombathelyi éttermek gasztronómiai rendezvényekkel, jellegzetes libaételekkel csábítják az ínyenceket.
A november első hétvégéjén Szent Márton-napi nagyvásárral kezdődik a Szent Márton Hét, mely Szombathelyen és szűkebb környékén, a város meglévő egyházi kezelésű és világi kulturális, valamint művészeti intézményeiben sokszínű programokkal várja az érdeklődő nagyközönséget:
-
Egyházi megemlékezések – szent Márton vesperás, kórustalálkozók
-
Művészeti rendezvények (képzőművészeti, zenei)
-
Néprajzi és népművészeti programok (Szent Márton-napi nagyvásár)
-
Gasztronómiai bemutatók (a város nevezetes éttermeinek bemutatkozása)
Az idei Szent Márton Ünnep időpontja: 2010. november 3-14.
INFORMÁCIÓ:
Csercsics Rita
Rendezvényszervező
Tel.: 94/312-666
Fax: 94/514-397
SZENT MÁRTON-NAPI ORSZÁGOS NAGYVÁSÁRRAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ:
Savaria Múzeum
Szommer Ildikó igazgatóhelyettes
|
|