keresésTartalom
   Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál

  

A „Bartók - új zene” mottóval szervezett Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál kurzusok (mesterkurzusok), koncertek, műhelytanácskozások, előadások, kiállítások, és más, tematikusan illeszkedő művészeti és tudományos programok együttese, amelynek középpontjában Bartók Béla életműve áll. A rendezvény a névadó zeneszerző életművét az egykori kortársak, valamint a következő alkotó nemzedékek művészetével, az új zene értékeivel együtt dolgozza fel.

A Bartók Szemináriumot 1967-ben alapították Budapesten, de 1977 óta Szombathelyen működik. A rendezvény 1985-ben megújult, fesztivállá bővült, felvette a „Bartók - Új Zene” mottót és mára Magyarország egyik legfontosabb zenei eseményévé vált. 1996-ban az alapítóhoz és a rendező intézményhez csatlakozott a társadalmi hátteret, támogatást nyújtó Baráti Kör, mely azóta is működik. 1990-től az Interart Festivalcenter, majd 2000-től 2005 végéig a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht, 2006-tól pedig a Filharmónia Budapest- és Nyugat Dunántúl Kht. kapja meg a rendezvény szervezését.

A Szeminárium és Fesztivál szereplői magyar és külföldi művészek, művésztanárok, együttesek. A rendezvény színvonalát olyan kiváló művészek fémjelezték az elmúlt évtizedekben, mint Kocsis Zoltán és Eötvös Péter, Kurtág György vagy az Amadinda Ütőegyüttes. A rendezvény különlegessége, hogy a koncertek és mesterkurzusok (pl. zongora, kamarazene, ének, zeneszerzés, számítógépes zene, karmester) mellett zenetudományi előadásokból, népzenei programokból és egyéb évenként változó kiegészítő programokból áll (film, kiállítás, kerek-asztal beszélgetések stb.). A fiatal muzsikusok és a zenei intézmények tanulói Bartók zenéje mellett az általános zenei képzésből hiányzó huszadik századi- és kortárszenei repertoárt valamint annak speciális hangszerkezelési technikáit sajátíthatják el.

A szeminárium a művészeti akadémiák felsőfokú szakképzési programját kiegészítve működik, mint művészi és (2004-től már mint akkreditált) pedagógiai továbbképzés. A fesztivál fontos szerepet tölt be a hazai közművelődésben, valamint a nemzetközi kulturális együttműködés területén.

A Bartók Szeminárium és Fesztivál tagja a European Conference of Promoters of New Music szervezetének, valamint a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének, és ez utóbbi keretben kapcsolatban áll a European Festivals Association szervezetével.

 

  

 

A fesztivál idei dőpontja: 2010. július 8-20.

 

További információk a fesztivál hivatalos honlapján>>>